Százszor fogalmaztam át e lapot, Százszor gondoltam át mit írjak Neked, Számítok rá, hogy választ nem kapok, Száz év múlva sem érem el a kezed. Beszélni nehéz, ezért csak írok, Remélem, olvasod e levelet, Torkomban gombóc, szólni nem bírok, Kérlek, ne felejtsd el a nevemet! Prológus Erősnek mutatom magam, de amikor nem lát senki, könnyezek, A szobám mélyén éjnek éjén a sötétségben ő vezet, Vagy Te, ha véletlenül hallgatod ezt a számot, Most írok egy levelet, amelyet Neked szánok. Az egész életem csődbe ment, lehúzhatom a klotyón, Indulásra készen állok, már nincs itt semmi motyóm, De mielőtt kilépek, még visszanézek egyszer, S a belőled fakadó űrnek adózok egyetlen néma perccel! Elbúcsúzni jöttem csupán és bocsánatot kérni, Amiért nem tudtam a vágyaidhoz felérni. Bocsánat azért, mert örökké megbecsültelek, Bocsánat azért, ha úgy tűnt némán elküldtelek. A mennyben voltam Veled és repültem ott fenn, Most meg széthullik minden, újra itt vagyok, itt lenn. Nézem a kezed, koszos, többé nem érhet már hozzám, Nézd a szemem, könnyes, ezzel tisztára mosnám. Nézem az ajkad, altat, egy ideje némán hallgat, Nézd a szavakat a papíron, mind érted jajgat! Nézem az arcod, ami száraz tényeket hidegen közölt, Nézd a lelkem, itt soha nem látod meg a közönyt. Téged megbénít a félelem, engem meg a bánat, Téged oda húz egy kéz, ami engem a halálba rángat. De most elmegyek, elfogyok, mint a gyertyáról a viasz, Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az? Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az? Csak ez a levél marad utánam, de ez őszinte és igaz. Mikor ezt olvasod azt mutatom, hogy az emlékedet ellököm, Pedig velem marad mindaddig, amíg magamat felkötöm! Egy szomorú dallamot játszik a hallban a zongora, Ez a lágy mézédes pillanat emlékeztet csókodra, De most nincs más, csak egy törött üveg, ezzel felvágom az eremet És vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet! Vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet, Lassan csorog rá a papírra, az életem gyors lepereg, Fájdalmas óráknak élem meg a tovatűnő perceket. A toll kicsúszik a kezemből, többé már nem serceg. Minden emlékemmel két kezem között vérbe fagyva heverek, De már megérte, ha csak egyszer is szíven talán pár sorom, Talán megérted, hogy a bitófát csak önmagamnak ácsolom, Te meg csak kirúgod a széket amin, lábujjhegyen ácsorgom. Csak szerettem volna visszahozni újra a szép képeket, Látni akartam ismét szemedben a fényeket, De Te csak alázz, gyalázz, taposs el, mint egy undorító férget! De én még az utolsó szavaimmal kiadom ezt a mérget! Szeretlek, megőrülök, de nem fogod fel soha már, Nélküled kínok száza, álmatlan éjszakák sora vár, Most úgy megyek el, hogy az életemben nem maradt több vigasz, Mert tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?  Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az? Csak ez a levél marad utánam, de ez őszinte és igaz. Mikor ezt olvasod azt mutatom, hogy az emlékedet ellököm, Pedig velem marad mindaddig, amíg magamat felkötöm! Egy szomorú dallamot játszik a hallban a zongora, Ez a lágy mézédes pillanat emlékeztet csókodra, De most nincs más, csak egy törött üveg, ezzel felvágom az eremet És vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet!  Most már sírok a képeken, amiken eddig Veled nevettem, Most már a polcomról levettem minden emléket, amit szerettem. Most írom, amíg bírom a szánalmas utolsó levelem, De őszintén! Ez Neked csak egy szó csupán, akárcsak a szerelem. Pedig érted meghalnék mindig, ha tudnám, hogy volna mért, Tegnap sírtam, ma sírok és sírni fogok a holnapért. Mindig is a kacérság volt a szemedben, de nem vettem komolyan, A kedved ide-oda csapongó volt, hol ilyen, hol olyan, Olyan felelőtlenül dobtál el egyik napról a másikra, Akár egy hamvadó cigarettát a zöldellő pázsitra. De Téged nem érdekel, amit érzek, mert az önzőséged elvakít, Minden köteléket elvágtál, ami tőlem elszakít. Eltaszítanám az életem, ha ehhez elég bátor lennék, De csak a gondolattal játszom, hogy a tollal olyat tennék, Hogy mielőtt befejezem ezt a levelet előtte átszúrnám a gigám, És így megszűnnének az érzéseim és vele minden hibám! De nem! Továbblépve megőrzöm örökké a nevedet, És talán Te is rájössz ki vagyok, ha olvasod ezt a levelet.